Napvitorla védi a homokozó gyermekeket
A Petőfi ligetben és a Semmelweis udvarban is megújultak a játszóterek az igazi nagy szezonkezdésre, a tomboló kánikulára.
Padokat festettek és javítottak, új kukákat helyeztek ki, kicserélték a homokot, most pedig napvitorla került a homokozó fölé.A napokban a Semmelweis udvari játszótér homokozója fölé napvitorlát helyeztek ki a DVG Zrt. munkatársai és ezzel a lépéssel be is fejeződött a játszótér felújítása.
Szabó Zsolt a körzet képviselője szerint a gyerekek nyugodtan játszhatnak már, és a szülőknek sem kell aggódniuk gyermeküket féltve a tűző naptól:
– A napvitorla kihelyezésével befejeződött a Semmelweis udvari játszótér megújítása. Korábban kicserélték a homokot és felújították a játékokat, most a szülők kérésére a DVG Zrt. munkatársai napvitorlát helyeztek ki a homokozó fölé. Szeretném megköszönni a szakemberek munkáját és nagyon bízom abban, hogy a nyári vakációban megfelelő környezetet tudunk biztosítani az itt játszó gyermekeknek. Azt látom most, hogy jó végig nézni ezen a játszótéren, és szeretném, ha ez így is maradna. Kérem, hogy vigyázzunk arra, ami szép és megújult – igazából vigyázzunk mindenre, ami közös értékünk!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Gomolyos napok – nyárias meleggel, de sok csapadékkal
2024. máj. 20.
Meteorológiai szempontból mozgalmas hét elé nézünk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint – és sajnos egyelőre a hét vége sem ígér felhőtlen szórakozást.
Hogyan birkózz meg a geometriai feladatokkal?
2024. máj. 20.
Érthető, ha elfog a kétség, amikor ránézel a matekkönyvre, különösen, ha geometriai feladatok várnak rád. Ne aggódj, jól ismerjük az érzést és van is néhány tippünk, ami megkönnyíti, hogy megoldd őket. (X)
DSTV: bringásreggeli a Városháza téren
2024. máj. 20.
Városunk is csatlakozott a kétkerekűsök országos közösségi akciójához, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bringásreggeli fantázianevű esemény finomságokkal és szervizponttal csalogatta a kerékpárosokat a Városháza térre a napokban. Hangkép.
Szép és nemes célért futott a város (galériával)
2024. máj. 19.
Több mint ezren vágtak neki a szombaton megrendezett Jót fut a Város – Dunaújváros elnevezésű jótékonysági rendezvénynek; a nemes közösségi kezdeményezés révén a Móra iskolának segíthetett minden résztvevő.
A kullancs eltávolításának menete
2024. máj. 19.
Kullancsot talált a kis kedvencében? Semmi pánik! Megmutatjuk, hogyan lehet gyorsan és szakszerűen eltávolítani. Nem kell egyből az állatorvoshoz rohanni, bárki el tudja végezni ezt az egyszerű műveletet otthon. (X)
Csomagtartóvásár – újra a piacon!
2024. máj. 18.
Az első kísérlet átütő sikere után evidens, hogy újra a Béke téri piac ad otthont a Csomagtartóvásár sokadalmának – vasárnap lelhetnek kincsekre a bolhapiac forgatagában.
Dinamizmus, rugalmasság és trendi megjelenés – új futócipők a láthatáron
2024. máj. 18.
Akár most kezded a futást, akár profi vagy már, egyik esetben sincs könnyű dolgod a cipőválasztásnál. Igazi útvesztőben találhatod magad a keresés során, ha néhány alapvető szempontot nem veszel figyelembe. (X)