Enyhe, de változékony idővel toppan be az új esztendő
Szinte végig 10 fok feletti értékeket mérhetünk az első héten a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint – igaz, a hét végén már csapadékos napokra készülhetünk. Vagyis: esőre.
"Erős szél, enyhe idő" – gyorsan rövidre zárja év- és hétindító prognózisában az erre a hétre rendelt mutatókat Krausz Mikes Miklós. A Köpönyeg.hu portál szerkesztője szerint ma eleinte változóan, majd erősen felhős lesz az ég. Inkább csak keleten, valamint az északi hegyes-völgyes vidékeken fordulhat elő kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél megerősödik, nap közben 10-12 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Hasonló mutatókat jeleznek a friss modellek szerdára is: reggel még erősen felhős lesz az ég, de délután már többször bukkanhat elő a nap. Szórványosan alakul ki zápor, viszont újra sokfelé lesz erős a délnyugati szél – és marad a 10 fok körüli enyhe idő.
A hét közepétől még változékonyabbra fordul térségünk időjárása a középtávú előrejelzések specialistája szerint: csütörtökön nap első felében az erősen felhős égből szórványosan alakul ki záporeső, majd délutánra csökken a felhőzet. Élénk lesz az északnyugati szél, változatlanul 10-12 fok körüli értékeket mérhetünk.
Reggel párás, helyenként tartósan ködös, majd nap közben változóan felhős időre van kilátás pénteken. Komoly csapadék nem lesz, de megélénkül a délkeleti szél – de kitart az enyh idő, változatlanul 10 fok körüli csúcsokkal.
A hét végén egy komolyabb csapadékzóna érheti el térségünket – borult idő valószínű, mindkét nap többfelé esővel, záporesővel. Eleinte a délkeleti, vasárnap már az északnyugati szél erősödik meg. Némiképp csökken a hőmérséklet, délutánonként 5-8 fok ígérkezik.
Ezzel együtt nagyon enyhe időnk lesz – a télnek egyelőre semmi nyoma...
(Fotó: Így látjuk MI! – Holczer Tibor felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
Gomolyos napok – nyárias meleggel, de sok csapadékkal
2024. máj. 20.
Meteorológiai szempontból mozgalmas hét elé nézünk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint – és sajnos egyelőre a hét vége sem ígér felhőtlen szórakozást.
Hogyan birkózz meg a geometriai feladatokkal?
2024. máj. 20.
Érthető, ha elfog a kétség, amikor ránézel a matekkönyvre, különösen, ha geometriai feladatok várnak rád. Ne aggódj, jól ismerjük az érzést és van is néhány tippünk, ami megkönnyíti, hogy megoldd őket. (X)
DSTV: bringásreggeli a Városháza téren
2024. máj. 20.
Városunk is csatlakozott a kétkerekűsök országos közösségi akciójához, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bringásreggeli fantázianevű esemény finomságokkal és szervizponttal csalogatta a kerékpárosokat a Városháza térre a napokban. Hangkép.
Szép és nemes célért futott a város (galériával)
2024. máj. 19.
Több mint ezren vágtak neki a szombaton megrendezett Jót fut a Város – Dunaújváros elnevezésű jótékonysági rendezvénynek; a nemes közösségi kezdeményezés révén a Móra iskolának segíthetett minden résztvevő.
A kullancs eltávolításának menete
2024. máj. 19.
Kullancsot talált a kis kedvencében? Semmi pánik! Megmutatjuk, hogyan lehet gyorsan és szakszerűen eltávolítani. Nem kell egyből az állatorvoshoz rohanni, bárki el tudja végezni ezt az egyszerű műveletet otthon. (X)
Csomagtartóvásár – újra a piacon!
2024. máj. 18.
Az első kísérlet átütő sikere után evidens, hogy újra a Béke téri piac ad otthont a Csomagtartóvásár sokadalmának – vasárnap lelhetnek kincsekre a bolhapiac forgatagában.
Dinamizmus, rugalmasság és trendi megjelenés – új futócipők a láthatáron
2024. máj. 18.
Akár most kezded a futást, akár profi vagy már, egyik esetben sincs könnyű dolgod a cipőválasztásnál. Igazi útvesztőben találhatod magad a keresés során, ha néhány alapvető szempontot nem veszel figyelembe. (X)