Harcot hirdettek a netes csalások ellen
Egy közelmúltban történt, több mint 140 sértettet megkárosító bűncselekmény-sorozat nyomán adott ki figyelmeztető összegzést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata.
A szóvivői összegzés szerint a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy online hirdetések esetén különösen legyenek körültekintők! Igen kockázatos az internetes piactereken meghirdetett termékekért ismeretleneknek előre utalni, hiszen bárki bármilyen hirdetést feladhat, annak valóságtartalma ellenőrizhetetlen. A fotó sem bizonyítja azt, hogy a hirdető valóban rendelkezik a termékkel, hiszen fényképek bárhonnan letölthetők.
Kérik, hogy az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban fogadják meg alábbi tanácsokat!
Legyen feltűnő, ha a szokásosnál jóval kedvezőbb az eladási ár, és soha ne utaljanak előre vételárat vagy előleget. Legyen gyanús, ha az eladó mégis ragaszkodik ehhez, és elzárkózik a személyes átvételtől. Érdemes a terméket személyesen megtekinteni kifizetés előtt. Fontos, hogy lehetőség szerint leinformálható eladótól vásároljanak, és ellenőrizzék a hirdető korábbi értékeléseit! Gyanúra adhat okot, ha az eladó újonnan regisztrált és több terméket hirdetett meg.
Amennyiben minden óvintézkedése ellenére becsapták, tegyen feljelentést a lakhely szerinti illetékes rendőrkapitányságon, de bejelentést tehet személyesen is bármely rendőri szervnél vagy telefonon, a 112-es segélyhívó számon.
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére – az ilyen bűncselekmények megelőzéséről további hasznos információkat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál a www.kiberpajzs.hu címen.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
DSTV: a szabályos kerékpározásról
2024. máj. 03.
Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.
Vádemelés az ámokfutó ellen
2024. ápr. 29.
Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát
2024. ápr. 26.
A tizenhét esztendős fiatal lány még április tizedikén tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik megtalálásához. Egy megosztás is segíthet!
Elfogták a pincefeltörőt
2024. ápr. 24.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként a 41 éves férfit. Egy Római körúti helyiséget tört fel, több százezer forintos kárt okozott, értesült a DO. Sokra nem vitte a zsákmánnyal.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban
2024. ápr. 22.
Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.
Táblákkal hívják fel a figyelmet a kutyákra leselkedő veszélyre!
2024. ápr. 21.
Nagy felháborodást keltett városunkban a közelmúltban az a hír, hogy a felső Duna-parton mérgező kutyaeledeleket találtak, olyanokat, amelyekbe szúrós eszközöket rejtettek el.