Hátrányban a Worm Angels

spigott - 2024. március 9. 7:30

Nem alakult jól a Worm Angels jégkorongozóinak első negyeddöntős találkozója az alapszakaszt megnyerő UNI Győr ETO HC ellen az Andersen Ligában.

Kép: DO-archív

A Dunaújvárosi Jégcsarnokban fogadta az alapszakaszt megnyerő Győr együttesét a Worm Angels gárdája az Andersen Liga negyeddöntőjének első felvonásán pénteken este, s bár a papírforma a vendégek mellett szólt, Halász Ákos alakulata bízott abban, hogy képes lesz előnyt szerezni a két nyert meccsig tartó párharcban.

A vendégeknek is ez volt persze a céljuk, s az első felvonás ennek megfelelően nagy küzdelmet hozott, melyben helyzetek akadtak bőven, de egészen a játékrész utolsó percéig nem született egyik oldalon sem találat. A gólcsendet végül a zöld-fehérek törték meg Farkas találatával mindössze negyven másodperccel a szünet előtt, majd pont ennyi idő telt el a második etapból, mikor Lévai révén megduplázta fórját az ETO (0-2).

A Worm Angels helyzetét tovább nehezítette, hogy a 36. percben Almási is bevette Pinczés ketrecét, így hiába válaszolt bő egy percen belül Kiss Ákos, a második pihenőre a vendégek 3-1-es előnyével vonultak a felek. A térfélcserét követően is sokkal hatékonyabbak voltak a győriek a kapuk előtt, mert Makovics, Lévai és Fekete góljaival végleg eldöntötték a meccset, s bár a véghajrában Hamvai szépített az álláson, az ETO végül 6-2-es győzelemmel került előnybe a párharcban.

Worm Angels – UNI Győr ETO HC 2-6 (0-1, 1-2, 1-3)

Worm Angels: Pinczés – Szakács (1), Lencsés, Horváth (1), Borbás, Török – Mestyán, Hruby, Szepessy B., Szepessy M., Hamvai 1 (1) – Bogó, Jadlószki, Kiss Á. 1, Tamás. Vezetőedző: Halász Ákos.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: sárkányok a vízen

DSTV: sárkányok a vízen

2024. máj. 31.

A mozgalmas hétvégi programsor egyik érdekes állomása volt a Dragon Steel SE sárkányhajósainak kitelepülése. Az egyesület autentikus helyszínen, a vízparton mutatta be a sárkányhajózás varázsát – egyébként rájuk is büszkék lehetünk, nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok képzésére, és továbbra is sok-sok éremért szállnak harcba. Hangkép.

Biztosan vezet a Fejó-Therm

Biztosan vezet a Fejó-Therm

2024. máj. 31.

Két sima és egy szoros meccset hozott eddig a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának hetedik fordulója a DLSZ Arénában.

DSTV: nagyon erős emberek (galériával)

DSTV: nagyon erős emberek (galériával)

2024. máj. 30.

Amikor azt mondjuk, hogy a hétvégi Parázs-Varázson minden csoport és korosztály megtalálta a maga programját, valóban komolyan gondoljuk. A gyermekprogramok és a zenei kavalkád mellett ellátogatott Dunaújvárosba a világ legerősebb családja – Ifjabb Fekete László világbajnok vezetésével a Nemzetközi Erős Emberek versenysorozat egy állomásának adott otthont a rendezvény. Hangkép.

Ritter Zalán is Acélbikaként folytatja

Ritter Zalán is Acélbikaként folytatja

2024. máj. 30.

A 23 esztendős csatár a BJAHC csapatának mezét cseréli dunaújvárosira a 2024/2025-ös szezonban.

DSTV: akik példaképpé váltak

DSTV: akik példaképpé váltak

2024. máj. 29.

Bajnokóra címmel egy teljesen profilba illő sorozatot indított útjára a Vasvári Pál Általános Iskola. Ennek részeként az intézménybe invitálnak olyan sikeres sportolókat, akik egykor a Vasvári kötelékében tanultak-sportoltak. A sorozat első vendége Erdély Csanád, magyar válogatott jégkorongozó volt. Hangkép.

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

2024. máj. 29.

Huszonöt dobogós helyezéssel zárták a Veszprém Kupa elnevezésű négyfordulós sorozat második állomását a DKSE tehetséges úszói.

DSTV: Kovács-Seres Hunor kiválóan úszott az Európa Kupán

DSTV: Kovács-Seres Hunor kiválóan úszott az Európa Kupán

2024. máj. 28.

Az olaszországi Piombino városában rendezték meg a nyílt vízi úszók Európa Kupájának első fordulóját, s a rangos versenyen a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor is megmérette magát. A fiatal tehetség végül mindössze néhány másodpercre a felnőttek mögött az előkelő 20. helyen ért célba. Hangkép.