Te nem felejtetted el úgy a vasárnapi óraátállítást, ahogy én, igaz?
Egy órával kevesebb jut alvás üzemmódra holnapra virradó éjjel, nekem a húsvéti punnyadásban majdnem kiesett a hombár fejemből. Lőttek a cirkadián ritmusunknak, figyelmeztet kedvenc civil szervezetem, az alvás szövetség!
De vissza a száraz tényekhez, hiába reménykedtünk, hogy idővel talán véget ér ez a full felesleges és élettanilag kimondottan káros keverés, március 31-én, vasárnap hajnalban újra óraátállítás lesz. Hivatalosan hajnali 2 órakor kell előretekerni 3-ra, ami tehát azzal a kegyetlen következménnyel jár, hogy egy órával kevesebb idő jut alvásra.
Ez a szomorú hír egyúttal azt is jelenti, hogy még mindig nem sikerült tető alá hozni azt az évek óta dédelgetett mutatványt, hogy október végén nem váltunk vissza téli időszámításra. Amelynek fontosságáról – a szundi üzemmód őszinte híveként – többször írtam már, mint ahogy többször közölt fontos kutatási eredményeket az eltörlés szükségességéről a Magyar Alvás Szövetség. A szervezet az evolúciós örökségként számon tartott úgynevezett cirkadián ritmus mesterséges megzavarását hangsúlyozza – a részletek itt:
Magyar Alvás Szövetség – hivatalos oldal (katt) >>
Az, hogy mikor jön el az üdvös pillanat, amikor végre nem kell évente kétszer rommá verni az életritmusunkat ezzel a takuzással, egyelőre kérdéses, az viszont fix, hogy holnaptól az időszámítás szerint már nyár lesz.
A feladat adott: ne felejtse el átállítani az órákat senki, aztán aki tud, cselezze ki a vekkert – aludjon még egy órácskát!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Szép és nemes célért futott a város (galériával)
2024. máj. 19.
Több mint ezren vágtak neki a szombaton megrendezett Jót fut a Város – Dunaújváros elnevezésű jótékonysági rendezvénynek; a nemes közösségi kezdeményezés révén a Móra iskolának segíthetett minden résztvevő.
A kullancs eltávolításának menete
2024. máj. 19.
Kullancsot talált a kis kedvencében? Semmi pánik! Megmutatjuk, hogyan lehet gyorsan és szakszerűen eltávolítani. Nem kell egyből az állatorvoshoz rohanni, bárki el tudja végezni ezt az egyszerű műveletet otthon. (X)
Csomagtartóvásár – újra a piacon!
2024. máj. 18.
Az első kísérlet átütő sikere után evidens, hogy újra a Béke téri piac ad otthont a Csomagtartóvásár sokadalmának – vasárnap lelhetnek kincsekre a bolhapiac forgatagában.
Dinamizmus, rugalmasság és trendi megjelenés – új futócipők a láthatáron
2024. máj. 18.
Akár most kezded a futást, akár profi vagy már, egyik esetben sincs könnyű dolgod a cipőválasztásnál. Igazi útvesztőben találhatod magad a keresés során, ha néhány alapvető szempontot nem veszel figyelembe. (X)
Pünkösdi piacozásra hív a Dunai Kincses Kert
2024. máj. 17.
A nyári szünetelés előtt még egy utolsó kavalkádra invitálja az érdeklődőket a Dunai Kincses Kert Termelői Piac a Szalki-szigetre, a kemping területére szombaton délután.
Mire használható az aljzatkiegyenlítő?
2024. máj. 17.
A lakberendezés, burkolatok kialakítása és a felújítások során számtalan olyan eszközt, kiegészítőt használnak a szakemberek, amelyek létezéséről sokan nem is hallottak. (X)
DSTV: Nagy Ervin Dunaújvárosban
2024. máj. 17.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. Könyvbemutatóra érkezett, de szó szerint "hazai pályán"lépett közönség elé Nagy Ervin színművész a közelmúltban – a Kultik színpadán mesélt szerepeiről, pályájáról. Hangkép.