Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés
Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.
Az első állomás a Sándor Frigyes Zeneiskola, ahol – mintegy a jövő héten esedékes Sándor Frigyes Hét programözönje előtti bemelegítésként – szép hagyományt folytatva ismét otthont adnak a Regionális Zongora és Zongora Négykezes Találkozó eseményének április 20-án, szombaton 10 órától. A találkozó célja a bemutatkozás, a tapasztalatcsere, a szakmai fejlődés, az együtt muzsikálás, egymás megismerése. Az összejövetel hangverseny formájában zajlik, amit egy kötetlen szakmai beszélgetés követ, a találkozó két díszvendége Lőwenberg Dániel zongoraművész, a salzburgi zeneakadémia, a Mozarteum zongora tanszékének adjunktusa, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára, valamint Péter Zoltán Szlovéniában élő vajdasági magyar származású zongoraművész, egyetemi tanár lesz. A program nyitott, szeretettel várják a komolyzene szerelmeseit.
Folytatódik a SKICC Csoport és a József Attila Könyvtár együttműködése: Gódányné Homoki Mária bemutatójára, a Tallózás a festészet világában című kiállítás megnyitójára szintén szombaton várják a vendégeket a könyvtárban. A tárlatot Pats Dániel SKICC tag, képzőművész ajánlja a vendégek figyelmébe, a 15.30-kor kezdődő eseményen közreműködik Gyalus Boglárka (ének) és Lendvai Józsefné (vers). Az esemény szintén nyitott, mindenkit várnak!
Végül, de közel sem utolsósorban egy érdekes bemutató, amelynek a Máltai Játszótér foglakoztatója ad otthont április 21-én, vasárnap: a 12 éves Lantos Kristóf Székesfehérvárról érkezik mikroszkópjával, és azzal az eltökélt szándékkal, hogy számos különlegességgel kápráztassa el a téma iránt érdeklődő gyerekeket. A 14 órakor kezdődő interaktív előadás keretében egyebek mellett homokszemcséket, mákszemet, de még ráktojást is láthatnak a vendégek. Az apró világ csodáival is mindenkit szívesen látnak!
(A címlap- és nyitókép illusztráció; belső oldali fotó: Máltai Játszóház)
A rovat további hírei: Kultúra
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.
Már elkészült a táncoló figurák makettje
2024. máj. 05.
A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.
DSTV: táncos remeklések
2024. máj. 05.
Rangos megméretéseken értek el kimagasló eredményeket a dunaújvárosi táncos növendékek, derül ki a DSTV összeállításából. Szép sikerek sorát aratta a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége a közelmúltban rendezett versenyeken. Hangkép.