Dunaújváros Hetilap

Elkészült az életmentő készülékek térképe

spigott - 2024. március 25. 17:30

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Mint arról Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) "Jót, Szívből - Dunaújvárosért!" akciócsoportjának vezetője beszámolt, három hónapos munka és rengeteg egyeztetés, pontosítás után végre elkészült az országban egyedülálló defibrillátor-térkép, melyen minden, a városban megtalálható életmentő készüléket feltüntettek a projektben résztvevők.

Húsz helyszínen huszonhat készülék

A munkálatokat a DLSZ Jót, Szívből - Dunaújvárosért! csapata végezte el, de jár az óriási köszönet az együttműködésért minden érintett tulajdonosnak és üzemeltetőnek, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, az Mprint Stúdiónak, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének, valamint mindenkinek aki segítette és támogatta, hogy ez az életmentő munka elkészüljön, árulta el Petrás Gábor:

– 2017-ben kezdtük el először feltérképezni, hogy hol találhatóak életmentő készülékek Dunaújvárosban, majd ezt megálmodva dolgoztuk ki és rajzoltuk meg ehhez kapcsolódóan a térképet. Idén újragondoltuk és aktualizáltuk az adatokat, s nagy öröm számunkra, hogy Dunaújvárosban összesen 26 darab készülék van összesen húsz helyszínen, vagyis sok vállalat, intézmény és magánszemély fontosnak tartja az életmentést. Azt viszont sajnálattal tapasztaltuk, hogy vannak a városban nagy kereskedelmi és ipari vállalatok, ahol nincs életmentő készülék, de reméljük, hogy a cégek vezetése is előbb, vagy utóbb fontosnak tartja majd, hogy náluk is legyen egy defibrillátor készülék. Köszönjük a segítő munkát mindenkinek, de bízunk benne, hogy soha nem kell használni ezeket a készülékeket.

Az akciócsoport vezetője elárulta még, hogy amennyiben további készülékről van információ, azt a dmjv.dlsz@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-70-616-59-41-es telefonszámon jelezhetik, hogy térképet folyamatosan aktualizálni tudják.

Jó, ha térképen is látjuk

Sokat dolgozott a térkép aktualizálásán Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi tagja is, aki szerint óriási segítséget jelenthet a város lakóinak az, hogy mindenki pontosan tudhatja, hol vannak életmentő készülékek Dunaújvárosban:

– Sok energiát, időt töltöttünk azzal, hogy a városban minél többen tudjanak újraéleszteni, s itt nemcsak a Guinness-rekordról beszélek, hanem arról is, hogy rengeteg oktatást tartottunk a Vöröskereszttel együtt, s a rendvédelmi hónapokban is rendre van újraélesztés oktatás. Ez sokszor nem elég, mert hiába tesszük meg, s hiába mi vagyunk a legjobbak ebben, ha van egy eszközünk, akkor jó, ha ezt térképen is látjuk, s ott, amikor az ijedtség van, akkor ezt a térképet látva, a fejünkbe vésve, vagy akár a telefonunkban elmentve, tudjuk, hol vannak életmentő eszközök a városban és ezeket használva még nagyobb esély lesz a sikeres beavatkozásra. Minél több ilyen készülék található egy városban, annál biztonságosabb a város, annál nagyobb eséllyel élnek túl az emberek.

Életmentő készülékek Dunaújvárosban

Hely

Darab

Létesítmény

Cím

Pontos hely

Telefonszám

Elérhetőség

1.

1.

DMJV Polgármesteri Hivatal

Városháza tér 1.

Porta

06-25-544-100

21.jún

2.

2.

Dunaújvárosi Mentőállomás

Kossuth u. 2/C 

Mentőautó

06-25-411-011

0 - 24

 

3.

Dunaújvárosi Mentőállomás

Kossuth u. 2/C 

Mentőautó

06-25-411-011

0 - 24

4.

Dunaújvárosi Mentőállomás

Kossuth u. 2/C 

Mentőautó

06-25-411-011

19.júl

5.

Dunaújvárosi Mentőállomás

Kossuth u. 2/C 

Mentőautó

06-25-411-011

0 - 24

3.

6.

Dunaújváros Sportcsarnok

Eszperantó út 2. - 4.

Porta előtti aula

06-70-616-5941

Nyitvatartási időben

06-30-286-6663

4.

7.

Jégcsarnok Dunaújváros

Eszperantó út 6.

Zsűri fülke

06-30-216-2442

Nyitvatartási időben

5.

8.

Dunaújváros Stadion Főépület

Vasmű út.

Orvosi szoba, kezelő fsz

06-50-107-9501

Nyitvatartási időben

 

9.

Dunaújváros Stadion Főépület

Vasmű út.

VIP Lounge 1. emelet

06-50-107-9501

Nyitvatartási időben

6.

10.

Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ

Építők útja 7/A

Recepció

36-20-323-2926

Nyitvatartási időben

36-20-396-7297

7.

11.

Bartók Kamaraszínház

Bartók Béla tér 1.

Aula szervezési iroda mellett

06-25-402-598

Nyitvatartási időben

8.

12.

Fabó Éva Sportuszoda

Építők útja 9. 

Elsősegélynyújtó helyiség középső lelátó

36-20-213-8248

0 - 24

36-20-396-7297

9.

13.

Dunaújvárosi Egyetem

Táncsics Mihály u. 1. 

"A" épület porta

36-25-551-100

0 - 24

10.

14.

Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium

Római krt. 47.

Iskolai porta

36-70-400-2657

Hétköznap 06 - 20

11.

15.

Tesco Áruház Dunaújváros

Aranyvölgyi út 6.

Belső bejárat, vagyonőr

36-20-827-2319

Nyitvatartási időben

12.

16.

Body Fashion Magyarország Kft.

Neumann János u. 1.

Recepció

36-25-514-100

0 - 24

13.

17.

Hankook Tire Magyarország Kft.

Hankook tér 1. 

Intézményen belül

36-70-933-9044

0 - 24

36-70-902-1733

 

18.

Hankook Tire Magyarország Kft.

Hankook tér 1. 

Rendelő (Intézményen belül)

06-25-556-49

0 - 24

36-70-390-1907

19.

Hankook Tire Magyarország Kft.

Hankook tér 1. 

Rendelő (Intézményen belül)

06-25-556-049

0 - 24

36-70-390-1907

14.

20.

Kemi-Ker Kft.

Verebély László utca 1.

Bejárati ajtó

06-25-433-540

Nyitvatartási időben

15.

21.

Bronz Kávézó és Lottózó

Béke körút 1.                         (Interspar Áruház)

Bejárati ajtó melletti falon

06-20-977-6870

Nyitvatartási időben

16.

22.

Humanitárius Menekült Szálló

Erdősor 37/a

Porta

06-70-933-8511

0 - 24

(régi Hild kollégium)

17.

23.

OMV Töltőállomás

Dózsa György út 35.

Pénztár

06-25-410-522

0 - 24

36-20-448-5285

18.

24.

ISD Dunaferr Zrt. Üzemi Mentőszolgálat

Vasmű tér 1. - 3.

Mentőautó

36-25-584-104

0 - 24

19.

25.

VÉD-SZ Kft. Létesítmény tűzoltóság

Papírgyári út 46. 

Létesítmény tűzoltóság

36-20-251-7590

0 - 24

20.

26.

Hamburger Hungária Kft.

Papírgyári út 46. 

7-es papírgép épület I. kezelő

36-25-557-771

0 - 24

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

2024. ápr. 30.

A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs! 

Vidámság a szerető család körében

Vidámság a szerető család körében

2024. ápr. 29.

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról. 

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

2024. ápr. 28.

Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

2024. ápr. 27.

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

2024. ápr. 27.

Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

2024. ápr. 27.

Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.