Pintér Tamás a Dunaferr értékesítéséről: "... ebben a témában nincs helye politikának"

Öcaline - 2023. július 12. 11:06

A vasmű tervezett akvizíciója kapcsán Pintér Tamás polgármester is kifejtette véleményét hivatalos facebook felületén. Mint írta, számára a munkavállalók érdeke az első számú szempont.

Mint a pályázat eredménye előtti időszak kapcsán a polgármester megjegyezte, aki követte a város vezetésének a Vasmű ügyében tett lépéseit, az pontosan tudja, hogy még a legsötétebb órákban is szentül hittek abban, hogy erre a gyárra és az ott dolgozókra szükség van. A tender és az eredmény visszaigazolta ezt:
– Az elmúlt hetekben kiderült, hogy bizony többen is hisznek a cégben, ma pedig megvan a győztes is. Az álláspontom eddig is világos volt a Dunaferr ügyében: ebben a témában nincs helye politikának, nincs helye ellentéteknek! Bárki is lett volna a befutó, maximálisan együttműködtem volna vele – ez most a Liberty Steel lett. A lehető leggyorsabban szeretném majd velük felvenni a kapcsolatot – a privatizációval egy fontos fejezet lezárult, de még rengeteg a nyitott kérdés, ami családok ezreinek megélhetését befolyásolja. 
Pintér Tamás összegzésében nyomatékosítja: a vasműs munkavállalóinak érdekeit tartja az értékesítés és tulajdonosváltás első számú szempontjának – a jövőben is minden nap értük dolgozik majd, konstruktívan együttműködve az új tulajdonossal.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Dunaferr

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

2024. már. 13.

A vasmű a LIBERTY Steel Group tulajdona és LIBERTY Dunaújváros néven üzemel tavaly október óta. A héten a cég indiai vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester.

LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések

LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések

2024. feb. 23.

Szaporodnak a kérdőjelek és a súlyos válságra utaló tényezők a vasművet privatizált LIBERTY Steel térségi egységeiben – összeállításunk cseh és román példákkal szolgál, ráadásként pedig azt a kérdéssort is megismertetjük olvasóinkkal, amit a helyi cégvezetésnek tettünk fel.

Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"

Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"

2024. feb. 11.

Terjedelmes összeállításban számol be a vasgyár helyzetéről a Portfolio gazdasági portál; arról is írnak,, hogy mindeközben az új tulajdonosról súlyos dolgok láttak napvilágot.

Rengeteg a kérdőjel a vasmű működése terén

Rengeteg a kérdőjel a vasmű működése terén

2024. feb. 03.

Az örömteli bejelentéseket szomorú tények árnyékolják, miközben a LIBERTY cégcsoport térségi szereplőinél sorra-rendre vészterhes hírek látnak napvilágot. A vasmű helyzete a gyárkapun belülről származó információink szerint sem éppen rózsás.

Leépítésről döntött a vasgyár új vezetése

Leépítésről döntött a vasgyár új vezetése

2023. nov. 21.

Az alvállalkozói elbocsátásokról a hvg.hu közölt terjedelmes összeállítást – a lap szerint több száz munkavállalót érint a rapid döntés.

Tematikus térképtárlat a papírmúzeumban

Tematikus térképtárlat a papírmúzeumban

2023. nov. 20.

Új tematikus tárlat nyílt a Magyar Papírmúzeumban; a különleges kollekciót felvonultató, dunaújvárosi gyűjtők kincseit is bemutató kiállítás egészen tavaszig látható a Papírgyári úti intézményben.

Dunaferr: tételes szakszervezeti közlemény a leállásról

Dunaferr: tételes szakszervezeti közlemény a leállásról

2023. aug. 10.

Minimalizált termelés, részletes menetrend, de a lényeg: három hónap üzemszünet. Az érdekképviseletek közleményét lényegi változtatás nélkül közöljük – íme.