Értékesítik a Dunaferrt, két kérője is lehet a vasműnek

Öcaline - 2023. április 22. 8:35

A Porfolio szúrta, ki, hogy részvételi felszólítást tett közzé a Fővárosi Törvényszék a felszámolás alatt álló Dunaferr ügyében – megkezdődik a vasmű értékesítése, a gyár jövője és közvetlenül is mintegy 3700 dolgozó sorsa a tét.

A gazdasági portál terjedelmes beszámolót tett közzé a lehetséges akvizícióról: mint írják, a vevő a szovjet időkre visszavezethető technológiái, a tetemes adósságállomány mellett nyakába veheti a környezetvédelmi terhekből fakadó kötelezettségeket is.

Céltársaság lesz a vasgyár és a kokszoló

A cégközlönyben napvilágot látott, összesen 4442 oldalas dokumentum lényege, hogy a Dunaferr felszámolójaként szerepet vállalt HONORATIOR Gazdasági Tanácsadó Kft. a felszámolási eljárás során az adós – vagyis az ISD Dunaferr Zrt. – gazdasági tevékenysége folytatása érdekében nyilvános részvételi felhívást tesz közzé a Céltársaság üzletrészei 100 százalékának értékesítése céljából.
A Portfolio összegzése szerint a közlemény felidézi, hogy a Fővárosi Törvényszék végzése január 5-én elrendelte az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. "f.a." felszámolását – ezt követően április 12-én az ISD Kokszoló is hasonló sorsra jutott. Az ISD Dunaferr és az ISD Kokszoló a továbbiakban együttesen alkotják az adósok körét – egyúttal ez a két cég lett a felhívásban említett Céltársaság. (A céltársaság bejegyzése még tart, de az eljárás ettől függetlenül elindítható.)

Előtérben a háttér

A dokumentumból az is kiderül, hogy az értékesítésre az április 17-én megjelent új veszélyhelyzeti rendelet teremt lehetőséget, idézi a gazdasági portál felhívásban foglaltakat. Ezek szerint az ISD Dunaferr és az ISD Kokszoló kizárólagosan vagyonértékesítés céljából a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében korlátolt felelősségű gazdasági társaságot kívánnak alapítani a felhívásban részletezettek szerint. Azaz a két adós közös társaság alapítását tervezi – a felszámolási eljárás végpontjaként ezt tervezi értékesíteni a felszámoló.
A Portfolio összegzése ugyanakkor felidézi: több soron is felpörögtek az elmúlt napokban az események a Dunai Vasmű körül. Egyfelől fény derült arra, hogy nemcsak a Liberty Steel érdeklődik a dunaújvárosi vasmű iránt – a lap korábbi beszámolója szerint az acélpiacon számottevő szereplőként emlegetett indiai óriás, a Jindal Steel is feltűnt a kérők körében. A cég éves acéltermelése 39 millió tonna, alkalmazotti létszáma 100 ezer fő. Az új kérő feltűnése azért is érdekes fejlemény, mert bár ugyan a Libertyvel kötött megállapodás értelmében most bérgyártást folytat a felszámolás alatt lévő gyár, de a felvásárlásról eddig nem esett szó. Az indiai kérő komoly belépővel startolt: a cég tulajdonosa, Naveen Jindal az üzemi tanács tagjaival és a reprezentatív szakszervezetek képviselőivel történt találkozón azt nyilatkozta, hogy részt kívánnak venni a Dunaferr értékesítési tenderén.

Szintén fontos vasműs fejlemény, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az állami támogatás miatt, amiből a dolgozók bérét fizetik hat hónapon át. A Dunaferrnek nyújtott 42 millió eurós magyarországi mentőcsomagot ugyanis az Európai Bizottságnak még jóvá kell hagynia, ám az EU végrehajtó szerve az EURACTIV Slovakia-val azt közölte, hogy még nem született döntés – sőt: a vasműnek nyújtott kormányzati támogatás az uniós versenyszabályok alapján jogellenesnek bizonyulhat. Ráadásul nemcsak a pénzügyi támogatás lehet aggályos: az értékelendő intézkedések között szerepelnek a decemberben, vagyis éppen a vállalat idén január 5-i felszámolása előtt elfogadott speciális csődszabályok is, amelyeket kifejezetten a cégre szabtak – ez pedig versenykorlátozó hatású pozitív diszkrimináció lehet.

Menetrendi mutatók

A Portfolio összegzése szerint a felhívásból az is kiderül, hogy a Dunaferrnél 3034 fő, míg a kokszolónál 612 fő az érintett dolgozói létszám, míg az értékesítésig további 40 új munkavállaló felvételével számolnak. Vagyis összesen közel 3700 dolgozót közvetlenül érint a tervezett akvizíció – de mint köztudott, a vasgyár még mindig a térség meghatározó foglalkoztatója, jelentős kiszervezett létszámmal és számottevő beszállítói kontingenssel – működése közvetve tízezrek megélhetését, sorsát befolyásolja.
Ezért is fontos, hogy a részvételi felszólítás tételes határidőkkel is szolgál: mint a Portfolio összegzéséből kiderül, a részvételi szándék megerősítésére szóló biztosítékot – óvadékot – május 5-ig kell elhelyezni a felhívásban szereplő számlán (a biztosíték összege négymillió euró, ami mai árfolyamon számolva 1,5 milliárd forintnak felel meg). A határnap után az úgynevezett ajánlattételi fázisban csak azok vehetnek részt, akik erre személyesen felhívást kaptak, mert érvényes jelentkezést nyújtottak be a részvételi felhívásra.

A téma iránt érdeklődőknek ajánlom a gazdasági portál teljes anyagát, valamint a felszámoló hivatalos weboldalán megjelent, a Dunaferr akvizíciójával kapcsolatos összegzést!

A Portfolio teljes cikke (katt) >>
Extended Teaser – a vasgyár és a kokszoló eszközei .pdf (katt) >>

A vonatkozó kormányrendelet értelmében az értékesítési eljárást a Céltársaság bejegyzésétől számított 365 napon belül be kell fejezni – vagyis belátható időn belül sor kerülhet a Dunaferr értékesítésére.

Az akvizíció eredményessége és de pláne végeredménye természetesen még a jövő zenéje – de hogy epedve várjuk, az nem lehet kérdés!

(Archív fotók: Németh Zsolt)

A rovat további hírei: Dunaferr

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

2024. már. 13.

A vasmű a LIBERTY Steel Group tulajdona és LIBERTY Dunaújváros néven üzemel tavaly október óta. A héten a cég indiai vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester.

LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések

LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések

2024. feb. 23.

Szaporodnak a kérdőjelek és a súlyos válságra utaló tényezők a vasművet privatizált LIBERTY Steel térségi egységeiben – összeállításunk cseh és román példákkal szolgál, ráadásként pedig azt a kérdéssort is megismertetjük olvasóinkkal, amit a helyi cégvezetésnek tettünk fel.

Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"

Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"

2024. feb. 11.

Terjedelmes összeállításban számol be a vasgyár helyzetéről a Portfolio gazdasági portál; arról is írnak,, hogy mindeközben az új tulajdonosról súlyos dolgok láttak napvilágot.

Rengeteg a kérdőjel a vasmű működése terén

Rengeteg a kérdőjel a vasmű működése terén

2024. feb. 03.

Az örömteli bejelentéseket szomorú tények árnyékolják, miközben a LIBERTY cégcsoport térségi szereplőinél sorra-rendre vészterhes hírek látnak napvilágot. A vasmű helyzete a gyárkapun belülről származó információink szerint sem éppen rózsás.

Leépítésről döntött a vasgyár új vezetése

Leépítésről döntött a vasgyár új vezetése

2023. nov. 21.

Az alvállalkozói elbocsátásokról a hvg.hu közölt terjedelmes összeállítást – a lap szerint több száz munkavállalót érint a rapid döntés.

Tematikus térképtárlat a papírmúzeumban

Tematikus térképtárlat a papírmúzeumban

2023. nov. 20.

Új tematikus tárlat nyílt a Magyar Papírmúzeumban; a különleges kollekciót felvonultató, dunaújvárosi gyűjtők kincseit is bemutató kiállítás egészen tavaszig látható a Papírgyári úti intézményben.

Dunaferr: tételes szakszervezeti közlemény a leállásról

Dunaferr: tételes szakszervezeti közlemény a leállásról

2023. aug. 10.

Minimalizált termelés, részletes menetrend, de a lényeg: három hónap üzemszünet. Az érdekképviseletek közleményét lényegi változtatás nélkül közöljük – íme.